Egy elme játékai
- írta : neko -
Az éjszaka sötét volt, egyedül csak a villámok másodpercekig tartó rövid fénye világította be az utat. Az abalaktörlő sebsesen járva mosta le a sűrűn hulló esőcseppeket.
Nagyokat pislogtam a sötétbe. Országúti relektorom világított, de ez sem segített. Már éppen azon voltam, hogy félére állok az úton, amikor egy másik autó reflektorait pillantottam meg szemben magammal.
Ijedten kaptam oldalra karom, ezzel elrántva kormányt az útról. Rossz döntés volt.
A másik autó is ugyanezt tette. Egy pillanat leforgása volt az egész, de egy életen át kisért majd. Erős ütést éreztem homlokomon, majd tarkómon, és már vége is volt.
***
Egy év telt el azóta, a szörnyű nap óta. Minden éjjel újra álmodom a történteket. Két hónapig feküdtem a kórházban, lábadozva. Könnyebb sérülésekkel megúsztam. A másik kocsiról, viszont nem tudok semmit.
Mikor bezsélni szerettem volna a sérülttel, azt mondták, hogy valószínű soha többet, nem beszélhetek vele. A családtagok látni sem akartak. Egyetlen egyszer fogadott az áldozat édesanyja.
"- Kérem bocsásson meg, nem tudom, mi mást mondhatnék...csak azt hogy..
- Nem érdekel fiam! Te miattad nem ébred fel többé a lányom!! Soha nem bocsátom meg neked...és remélem minden nap szenvedni fogsz a tetted miatt."
Kérése meghalgattatott. Pokol számomra mindenpillanat, perc, óra, nap, hét, hónap...egy örökké valóságig.
Azóta, nem járok autóval. Főleg nem most, amikor arra bizonyo shelyre tartok.
A hegyre felfelé nehezebb tekerni a bicikli pedállját. Lihegve taposom egyre erősebben, végül elérem aztakanyart...
Azt a kanyart amin, túl pár méterre egy tábla hever.
Hírdeti és emlékezteti a világot, arra, hogy én, mint szörnyeteg belementem egy kocsiba,és tönkretettem egy családot azzal, hogy elvettem tőlük a gyermeküket.
Lassan végighúzom ujjam a véseten, maikor végig fut ahátamona hideg.
- Nem hittem, hogy eljössz. - hallom a a vékony női hangot magam mögött.
Megfordulok és szembe találom magam vele.
Nem hiszek a szememnek. Hosszú egyeneszálú aranyszőke haja, derekában végződik, pici apró csigákká összeugorva. Szemei üvegzölden ragyognak a mai napfény alatt. Haját mézszínűre festi a nap sugara.
A szél meglebegteti szoknyája szélét, hajának csigáit, így hozva felém édes jázmin illatát. Szemei huncutan csillognak, ahogy felémlép. Hófehér bőrét nemkapja meg a nap, és kecses alkata ide oda ling, mintha csak ő maga lenne a déli szél.
- Te nem lehetsz itt. - mondtam hátralépve, így nekiütközve az emléktáblának.
- De itt vagyok. Láthatod.- mutat végig magán.
- De te..te...te.. - dadogva pislogtam, miközben ő egyre közelebb és közelebb ért.
Apró kacsóján, hosszú, vékony ujjai felémutattak,majd megérintették dadogó ajkamat.
Megrándult testem, ahogy végig futott mindenporcikámonahideg. Olyan helyeken bizseregtem meg, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, vagy hogy ott képes vagyok érezni.
- Mit karsz tőlem?- néztem hihetetlenül tiszta lóherezöld szemeibe.
- Tudnod kéne..
- Értem jöttél igaz?? Viszel a pokolba?- kérdeztem rekedten, mire ő felkacagott.
Édes hangja víszhangzott a hegyen, ahogy apró vállai fel és le mozogtak nevetésétől. Mellkasa rázkódott, megmozgatva melleit és hajának odaomló fürtjeit.
- Miért nevetsz?- kérdem kissé ingerülten.
- Vicces vagy. Kár hogy gyűlöllek.- mondta, ahogy hírtelen abbahagyta akacagást. Arca komoly és hűvös lett. Nyoma sem volt az előző pezsdítő látványnak. immáron hidegség homályosította el, az előbb ragyogó szemeket.
Nagyot nyelve pillantottam rá, majd hátraléptem, de megbotlottam a táblában és a földről könyökömön támaszkodva néztem fel rá.
- Sophie, kérlek...- suttogtam, ahogy felém hajolt, ránkborítva hajzuhatagát.
- Szenvedni fogsz! - suttogta jakaim előtt, majd eltünt, mintha soha sem lett volna ott.
Szívverésemet, hosszú ideig nem tudtam lenyugtatni, ahogyan gyors légzésemet sem....
***
Sophie igazat mondott. Szenvedni fogok, azt igérte. Ő tett erről, hogy így legyen.
Megkeserítette anapjaimat, és éjszakáimat. Mint egy szellem úgy kisértett, a nap minden egyes pillanatában.
Nem hagyott nyugtot, se alváskor, se a mosdóban, sem ha ettem, dolgoztam.
A nyakamon csüngött, és fura dolgokat suttogott a fülembe.
Az emberek elkezdtek bolondnak nézni. Ahogy teltek a hónapok egyre többen távolodtak el tőlem. Az utcán magamban beszélte, vagyis mások azt hitték...én viszont láttam Sophie-t. csak énláttam őt, senki más. gyűlöltem magam azért, amit vel etettem, és gyűlöltem őt, amiélrt kínzott így is szenvedő fájdalmamban.
Ő volt az én lelkiismeretem...nem több mint egy látomás, aki megérintett ha kelett...
- Jack.. nyuszikám, játszunk valamit. - jelent meg mögöttem és vékonykarjaitt átfogta melkasom előtt majd a mellkasomon lévő melszőrzetet cirógatta.
Nagyot sóhajtottam. AZ elmúlt hónapokban le sem tudtam vakarni magamról. Ezzel akrt az őrületbe kergetni, hogy eljátszotta, hogy mennyire szeret.
- Hagyj békén Sophie!!! - mordulok rá, és igyekszem az olvasásr akoncentrálni.
- Nem.- mondta egyszerűen, majd beleharapott fülcimpámba gyengéden.
- Sophie!!!
- mi van??? - kérdezte előttem megjelenve. - egyszerűenmegőrítessz. olyanundok vagy, és elutasító!!
- Csodálokozl?? egy szellem vagy!!!
- Látomás... - húzta el durcásan száját.
- Leszarom!! Fáradt vagyok, hónapok óta nem pihentem szinte semmit.
- Ugyan miér tnem?
- Mert még álmombanis molesztálsz!!!
Ez így volt. Sophie megválltozott eg yidő után. Eleinte próbált kilökni eg yauto elé, vagy megszégyeníteni azzal, hoyg levetkőztet mások előtt, vagy ehez hasonló finomságok. Ám úgy két héttel ezelőtt más lett. Szemei is másképpen csillogott. perverz fények villanta szemében, vagy mosolya mögött, szavai mögött kétértelműség rejlett.
Már nemtudtam mi igza és mi hazugság abból amit mond.
Nem tudtam mi igaz, mi nem, és hogy mi is igazi értelme a szavainak, vagy tetteinek.
egyszer azt mondta gyűlöl, másszor arra kért suttogva elmémbehatolva, hogy öljek meg valakit, harmadszor olyan is gyakran fordult elő, hogy fel akrt izgatni.
Szükségletei voltak - igen nevetséges tudom - de szükségletei voltak... Kívánt a szórakozást, akényesztetést, a veszekedést, és ugyanúgy a sexet is.
Gyakran el keleltt neki mesélnem milyen ízű az étel amit ettem, vagy milyenillat avan eg yparfümnek.
Ő nem érezte az illatát, vagy ízét. Ő csak az én elmém fondormányos játéka volt.
- Már megint nem figyelsz rám!!! - sipítozott.
- Elnézést Milady, hogy nem forog minden gondolatom ön körül!!! - mondtam, de tudtam és tudtam, hogy ő is tudja, hogy ze hazugság. Mindig ő járt a fejemben. Amit tettem vele és amit őt tett velem.
- Kérlek..Sof... fáradt vagyok ehez.- mondtam maszírozva halántékomat.
- megmaszírozlak. - jelent meg mögöttem. Mielőtt tiltakozhattam volna ujjaival finoman simított végig vállamon, majd érzékiennyomkodni kezdte elernyedt izmaimat.
- ahhh ez isteni - suttogtam lehunyt szemekkel.
Ő nem mondott semmit, csak folytatta, néha belesóhajtott fülembe, amitől mindig kirázott a hideg.
Őrült vagyok! Az jár a fejemben, hogyan szeretkeznék vele...egy látomással...
- Gyerünk Jack..enged el magad.- suttogta.
Észre sem vettem, már az ölemben ült és fülemögé simította csokibarn ahajamat.
- Miért csinálod ezt?- kérdeztem halkan elhaló hangon.
- Mert tudom, hogy kívánsz, és énis téged... - suttogta, és ajkait enyémre nyomta.
Számat engedelmesen nyitottam ki, és nyelvem tangót járt az ő nyelvével. Jázmin illata beterítette orromat. Selymes mézszín haja pedig ránk omlott a szoba homályában, ahogy felettem ült.
Sophienak újra igaza volt...
Kívántam őt...
Apró ujjai lesiklottak mellkasomon, ami fel és le járt az izgalomtól. Végifutatta valaha volt kockáimon, majd boxerem mélyére hatolt.
férfias nyögés hagyta el torkom, amikor megéreztem vékony ujjacskáit éledező szervem körül. Nem kímélte, simogatta izgatta, játszott vele, egyre mélyebb hörgéseket kicsalva belőlem.
Szája érzékien jkátszadozott a puha hússal, ami puha selymessége ellenére keményen meredt az ég felé dacolva a gravitációval.
Fejem hátravetve élveztem a játékát, é smajd belehaltam a kéjbe, amikor magába vezette nemességem.
Édes hangokat adott ki, miközben csípője ide oda ringott. Előrehajolva csókoltam meg mellének hallmait.
Ahogy egyre gyorsabban mozogtunk együtt szívünk gyors ritmusára rájöttem, hogy ezta lányt már soha többé nem verem ki afejemből.
***
Szeretem Sophie-t őrület..tudom..de nem tehetek ellene.
Mindennél fontosabb, és senki sme veheti el tőlem! hiszen ő már nem él.
Egy alkalommal megkértem, hogy vigyen el a sírjához, hogy virágot vigyek, de gyorsan átugrott a témán, én pedig jobbnak láttam nem zargatni többet őt ezzel.
Hamarosan rájöttem miért....
Fél hét, az esti hírközlés ideje.
Fáradtan borultam a televízió elé. Egész nap nem láttam Sophie-t és ez aggasztott. Igyekeztem nem arra gondolni, hogymi lesz, ha többé nem láthatom...
- Elkaptáka sorozatgyilkost tegnap éjjel....
~ nah végre valami jó hír~ gondoltam
- És mai utlsó hírünk következik.... Másfél éves kóma után felébredt az autóbalesetet szenvedő lány... - a hírre felpillantottam és a bemondónő meletti sarokban megláttamkirakva Sophie képét.
Azonnal felpattantam.
- Hogy micsoda????
***
A kórházba vezető út nagyon forgalmas volt. Azt hittem, soha sem jutok el odáig.
Berontottam a bejárati ajtón át a várakozóba, majd apulthoz igyekztem.
- Kérem!! én Sophie...Spohie....alányt keresem aki felébredt!!!
- Nem mag az első!! Ön rokon?
- nem ..én...
- Ő az az ember aki elütötte akisunokámaT!! - hallottam eg yidősebb hölgy rekedtes hangját.
- Kérem! Beszélnem kell vele!!! - siránkoztam neki, és térdre rogytam. - Én szeretem azunkáját tiszta szívemből kérem!!
- Aztmondta nem ismerte abaleset előtt.
- Ön ezt nem érti!
- Dehogyis nem! Takrodjon!!!
***
Eg yhónap telt el, és én egyszer sem találkozhattam Sophieval.
Úgy döntöttem lemegyek ahelyre, ahol abaleset történt. Ugyanolyanhosszú volt az út, dde most újr aautóval mentem. leparkoltam ésmegláttam pott őt.
Ugyanolyan szép volt, mint amikor megpillantottam hét hónappal ezelőtt. Hajával újfent játszott a szél és jázmin illatát boldogan lélegeztem újra be.
- Sophie.- szólítottam meg,mire ő felém fordult. arca komor lett és félelemmel telvenézett körbe.
- ne félj tőlem..- léptem felé és karjaimba zártam.
- Engedj el Jack.- suttogta
- Miért nem jöttél el hozzám ?- kérdeztem, de nem válaszolt. lesütötte szemét.
Álla alá tettem ujjamat és felemletem gyönyörű arcát, hogy szembenézhessek vele.
- Szeretlek Sophie...
Ő nem válaszolt csak elfordítottafejét.
- Mond hogy szeretsz!!!!!- ráztam meg őt hisztériásan.
- Jack ez fáj...
- Miért viselkedsz így???
- Hogyan viselkedhetnék a gyilkosommal????
Azonnal lengedtem őt és ijedten léptem hátrébb..
Egyre csak hátráltam és hátráltam...
***
- Jack, Jack... JACK!!! - előszőr távolról, valahonna messziről halottam anevemet, majd ahang egyre erősödött és rősödött.
- Mi mi az???
- Végre! Magához tért!
- mmmmmi történt?- dadogtam zavartan. - hol vagyok??? - néztemkörbe ijedten.
- Nyugalom Jack.. nem lesz semmi baj...
- Hol van??? Hol van??- ordítottam
- Kicsoda Jack? - kérdezte kedves fehérruhás nő.
- Sophie...
- Mi történt itt?- kérdezte eg yfehérruhás férfi felém lépve, megragatd afejem és lámpájával pupilláimatkezdte fürkészni.
- Megint az történt...doktor úr...
- Köszönöm nővér elmehet...- utasítottaférfi mire anő kiment.
- Mi folyik itt??? Hol van Sophie?- kérdeztem aggódva
- Jack..már számtalanszor megbezséltük.. Sophie meghatlt az autóbalesetben... négy évvel ezelőtt.
- Nem...nem Sophie itt ovlt..az előbb volt akarjaimban.
AZorvosmellé érkezett két izmos férfi szintén fehér ruhában.
- Vigyék a szobályába és adjanak neki nyugtatót.
- Siphie...Sophie...- vergpődtem karjaikban, ahogy a nagy sárga épület felé vonszoltak rengeteg beteg mellett elhaladva....
Felpilantottam azépületre és elolvastama hívogató feliratot.
St. Patrick Elmegyógyintézet Connecticut...
~ Vége ~ | 
AJÁNLOM AZ OLDALT
