Koporsónak nincsen zsebe

-írta Kovács Barbara -

 

 Mindig lenéztem a szegény, nálam alacsonyabb rendű férfiakat és nőket. Undor fogott el, ha egy koldus felém emelte mocskos, kosztól ragacsos kezét. Ha megláttam egy hontalant, átmentem az utca másik oldalára.

Magassarkú, kígyóbőr cipőm tökéletes harmóniában volt aznap is kis kézi táskámmal. Prada táska volt, ami tökéletesen illett állatbőr egyberuhámhoz, amit kiskabát takart. Szőke, hibátlan kontyomat az apró féloldalra felhelyezett hálós sapkám csak még szebbé tette. Nagykeretes napszemüvegem alatt gonoszan csillant meg szemem, ahogy egy mocskos hontalan, büdös koldus foghíjas vigyorával rám villant.

- Kérem... kiszasszon... adna nekhhem egy kisz aprót? - tette fel a selyp kérdést. A látványtól, szagtól és beszédhibától majdnem elhánytam magam.

- Takarodj a közelemből, te tetves csúszómászó! - sziszegtem rá vörösre rúzsozott ajkaimmal.

- Khééérem...- nyúlt felém újra.

- Azt mondtam, ne közelíts, mert nagyon megbánod! - emeltem fel vékony, rideg hangom.

A koldus mocskos arcán méreg gyulladt. Kezét visszahúzta. Számomra ismeretlen nyelven kezdett el kántálni, amitől ismételten undor és viszolygás fogott el. Elhúzódtam tőle. A körülöttünk lévő emberek mind az idős koldusasszonyt figyelték. Egyre többen gyűltek körénk, az amúgy is forgalmas utcán egyre több kíváncsi szempár jelent meg, és sutyorgások moraja csapta meg a fülem.

- Gonosz lelkű nőszemély, kinek fekete lelke,

  Életed legyen rémektől telve.

  Ha eljő végzeted órája,

  harangok hangja juttat a másvilágra.

  Ott lelked démonaid tépjék szét,

  És szenvedj lényed miatt, egy örökké lét!

A nő remegő ujját felém mutatta, mire én csak felnevettem jóízűen, és eltopogtam elegáns cipőmben.

- Köszönöm az élvezetes műsort - fordultam vissza,majd megigazítottam vékony kendőmet nyakamban, és befordultam az utca sarkon. A nő pillantását lapockámon éreztem, amitől mindenem viszketni kezdett.

- Apa, nem teheted ezt velünk!!! Nem hagyhatsz itt minket ezzel... a nővel.- Alex úgy ejtette ki a szót, mintha valami gusztustalan dologról beszélne.

- Fiam, kérlek ..... - szólt rekedten a megöregedett, legyengült férfi.

- Ne kérj! - fordította felém arcát.

Milyen unalmas....

  Gondoltam, ahogy néztem Alex és Sofie gyűlölettől izzó tekintetét. A gyűlölet nekem szól. De engem ez az egész hidegen hagy. Hadd gyűlöljenek! Amíg Edward elhiszi, hogy szeretem őt, addig nincs probléma.

- Gyerekek! Én szeretlek titeket! Ugyanannyira, mint apátokat - mondtam mosolyogva, bájosan.

- Ez az első igaz mondatod...

Szarkasztikus hangja Sofie-nak jelezte, hogy nagyon is jól érti mondatomat. Ugyanúgy gyűlölöm őket, mint Edwardot.

- Sofie kérj khümkhüm…- éles köhögések szakították félbe az idős ember szavait. Minden alkalommal, mikor ez a vén kéjenc hozzámért, eljátszottam mennyire kívánom. Soha sem volt igaz. Szürkehályogos szeme, májfoltos arca volt. Fején már csak pár szál őszes tincs díszelgett, egy-két sötétebb hajszállal, amik régi hajszínét merték sejtetni. Valaha jóképű lehetett. Elég volt csak fiaira nézni. Kiköpött apjuk. Alex magas, izmos fiatal fiú. Éppen húsz éves. Sötét, csokoládébarna haja és élénkszürke szeme ragyogóvá és jóképűvé varázsolják fiatalos arcát. Sokkal helyesebb, mint a sarokban csendesen megbúvó fiú, Jamie. Jamie arca kevésbé markáns, nem ragad rajta nők szeme. Testalkata is messze távol áll testvéréjétől, de nem volt mit tenni. Ő az idősebb, ő lesz az örökös, és hát sokkal irányíthatóbb, mint Alex. Bár csak 3 év van a két fiú között, mégis Jamie olyan naiv. Könnyen az ágyamba csábítottam, és úgy alakítottam, hogy ő érezze hibásnak magát. Kiskutyaként teljesíti minden kívánságom. Most is bűntudatos szemmel nézi végig, hogyan lehelek csókot Edward homlokára.

- Apa!! Nem érdekel, ő egy álszent, törtető nőszemély!- ugrott fel Sofie, a kis tűzről pattant csitri. A maga tizennyolc évével és fiatalos külsejével minden férfit magáénak tudhatna. Milyen tökéletes tanítvány lenne belőle… De ez a kis liba nem enged erkölcseiből. Apácarendbe vonult egy évvel ezelőtt, és most végre megkapta reverendáját. Szőke haját, amit anyjától örökölt, eltakarja ruhája. Virító, higanyszemei szúrósan merednek rám.

- Egy újdonsült apáca nem beszél így, gyermekem - mutattam rá kedvesen mosolyogva. Szája összecsukódott, és leült.

Hatalmam van felettük, és amint ez a vén öreg eltávozik végre abba az otthonba, már csak egy kis lépés választ el attól, hogy megözvegyüljek, és végre enyém legyen a hatalmas vagyon.

Hat hónappal később.

- Borzasztó!

- Szégyenletes - suttogta a másik hölgy az előtte szólónak.

- Még csak egy hónapja hunyt el a férje, és máris ledobta a gyászruhát.

- Azonkívül csak szórja a pénzt…

- Hallottátok, hogy mindent ő örökölt?

- Nem! Nem mindent!

- A gyerekei is kaptak pénzt, és a legidősebb, Jamie Montforte kapta a pénz kezelésének jogát...

- Akkor hogy fér hozzá?

- Kettőt találhatsz...

- Nem mondod komolyan???- nézett nagy szemekkel a dagadt hölgy.

- Nem tudhatjuk biztosan, de nincs más magyarázat.

A hölgyek kidüllesztették mellüket döbbenetükben, ahogy nagy szemekkel figyeltek engem, amint nagy bevásárló körutam egyikét végeztem.

- Imádom Párizst! - terültem el szatén ágyneműmben, majd rágyújtottam cigarettámra.

- Ne gyújts rá, kérlek! - nyúlt felém Jamie - Át akarlak karolni.

- Mondtam már, hogy nekem nem szabhatja meg senki, hogy mit tegyek! - ültem fel és visszafordultam felé.

- Rorelei... - érintette meg vállam és forró csókot nyomott vállamra.

- Hagyj! Nincs kedvem hozzá - rántottam el vállam, majd kikászálódtam a puha ágyból.

Idióta! Ugyanolyan hülye, mint az apja!

- Lori! Szeretlek! Legyél a feleségem! Mindent megadok neked.

Felé fordultam, megsimogattam arcát.

- Jamie, Jamie, Jamie - sóhajtottam - Így is mindent megkapok. Nem kötöm be újra a fejem.

- Még értem sem? - szemében remény szikrázott.

- Jó így nekünk, kedvesem. Nincs kötelezettség, mégis együtt vagyunk.

- De én azt akarom, hogy csak az enyém legyél- sóvárgó szavai feldühítettek.

Én sohasem leszek senkié! Lorelei Duppre Montforte mindig csak saját magáé lesz, és talán adok helyet a pénznek is, de nem több.

Ezt viszont nem közöltem a fiúval, még a végén elhagyna. Azt pedig nem teheti meg!

- Elég, elegem van! Nem tűröm ezt tovább!!! Lorelei már akkor is megcsalta apánkat, amikor együtt éltek, de most, apánk halála után még az emlékét is képes megcsalni, és elkölteni a pénzünket!!

- Az én pénzemet bátyám! - állt fel Alex-el szemben Sofie, aki a gyámságom alá került, kiskorú mivolta által.

- Tudom hugica, tudom.

- Tennünk kell valamit. Jaj apukám, miért nem hittél nekünk?- nézett az ég felé a leány. - Édes istenem, kérlek segíts nekünk, hogy ezt a nőt eltávolítsuk végre!!!

- Jamie, te mit gondolsz?- fordult felé Alex.

- Hm?? Micsoda? - kapta fel fejét mélázásból.

- Mi van veled? Épp arról a mocskos nőről beszéltünk, aki folyton csalta apánkat, és még most is csalja emlékét.

- Nem hiszem, hogy Lori... khöm.. Loreleinek lenne szeretője- dadogta zavartan.

- Saját szememmel láttam enyelegni egy masszőrrel, s el is tüntek egy szobában- állt fel pirosra gyúlt arccal Sofie

- Biztosan csak megmasszírozta, hiszen te mondtad, hogy masszőr volt! - állt fel védelmemben Jam.

- Jamie! Miért véded azt a nőszemélyt?

- Biztos téged is behálózott - dobálta a szavakat Sofie, de amikor Jamie lesütötte szemét elakadt lélegzete.

- Jamie... - nézett hitetlenkedve bátyjára Alex.

- Édes istenem - suttogta könnyezve Sofie

- Megfizet ezért, esküszöm!!!- mordult fel Alex, és kikiáltott az ablakon. - Akárhol vagy Szörnyella!!!! Ezért még megfizetsz!

Szemem lehunytam, és hagytam, hogy az izmos, görög isten testű férfi nedves ajkaival nyakamat csókolja. Már annyira untam Jamie tutyi-mutyi tempóját.

Már éppen kezdtem elmerülni a mámorban, amikor dörömbölni kezdtek párizsi szállodám ajtaján.

Felültem lassan, lelöktem magamról Denielt, a masszőrt, felkaptam selyem köntösöm, és ajtót nyitottam, amint a masszőröm felöltözött.

- Igen?? Oh, Jam...

- Csönd! Baj van! Alex és Sofie rájöttek, hogy…

Szeme megállapodott Denielen, és felhúzta szemöldökét. Arcát a csalódottság, majd méreg váltotta fel.

- Mit keres ez itt?

- Ő a masszőröm - mondtam legyintve. – No, de mire jöttek rá?- kérdeztem ingerültebben.

- Kettőnkre!!! - mondta mérgesen. - Tudnak mindent.

- Hogy lehettél ilyen idióta!? Elszúrtad!!! Mit is vártam!!! Olyan hülye vagy, mint az apád!

Deniel elhagyta szobát, érezte, hogy ez nem rá tartozik

Mérges voltam. Jamie elüldözte az adoniszomat, és ráadásul még volt olyan hülye is, hogy eláruljon minket!

- Ajánlom, hogy rendezd el valahogy!- kiáltottam rá, és halántékomat simogatva a fürdőbe vonultam.

Mire kiértem, Jamie már nem volt ott.

Mérgesen borultam ágyamba, és el is aludtam.

Telefoncsörgésre ébredtem fel. Nyúzottan vettem fel a készülék kagylóját és hallgattam, ki szól bele.

- Megtaláltam a megoldást- mondta Jamie hangja a telefonba.

- Remek. Ideje volt!

- Találkozzunk este!

- Hol?

- A Notre Dame előtt.

- Rendben- mondtam, és lecsaptam a kagylót. A fejfájásom elmúlt. Végre. Talán Jamie ötlete tényleg jó lesz, és helyrehoz mindent.

A Notre Dame hatalmas tornya előtt állva merengtem.

Tetszik ez a stílus! Ha visszatérek Londonba végre a sok-sok pénzzel, akkor biztosan felhasználom ezt a stílust az otthonomban. Előkelő hatást nyújtana egy modernkori berendezéssel ötvözve.

Boldogan sóhajtottam, nyugtázva tökéletes ízlésemet.

- Lorelei!

- Milyen kimért vagy, kedves Jamie! Már alig várom, hogy közöld a jó hírt – mondtam, és belekaroltam, mikor elindultunk.

- Mindent megváltoztat, drágám.

Utáltam, ha így hívott! Én nem vagyok a drágája! De mindegy, most nem ez a fontos.

- Hova megyünk?- kérdeztem felhúzva szemöldököm.

- Itt jó lesz- állt meg a híd közepén a fiú, felém fordult.

- Hallgatlak!

- Előtte lenne egy kérdésem, és nagyon kérlek, gondold meg!

- Igen? Ne húzd az agyam, Jamie!

- Legyél a feleségem!!! - kérlelt őszinteséggel szemében

Megforgattam szemem, és egyből válaszoltam.

- Most lettem özvegy. – „Hál’ istennek.” - Nem megyek hozzád, sem most, sem máskor! Jó nekünk így!

- Rendben- mondta üres tekintettel. – Elfogadom a döntésed! Kérlek, te is fogadd el az enyémet! – mondta, és szorosan megölelt. Olyan vadul csókolt meg, mint még soha. Talán nem is olyan nyámnyila.

- Jamie - nyögtem nevét. - Ja...Jamie ahhhh.

- Sajnálom, Lorelei! Most már minden rendben lesz.

Jamie erőset lökött a gyomromban lévő késen, majd kihúzta azt, és hagyta, hogy a híd alá, a vízbe boruljak.

A víz felszínén lebegve láttam homályosan a testének körvonalait, ahogy megvilágította a hold… és meghallottam a harangokat…

Egy öregasszony gonosz nevetése visszhangzott fülemben:

- Itt nem ér semmit a pénzed!

És igaza volt… A koporsónak nincsen zsebe…