Requiem
- írta neko -
Az asztali lámpa homályos fénye világított csak, a sarkokat feketén, sötéten hagyva, így téve a máskor barátságos szobát ijesztővé.
Az ablaküveget a heves szél zörgette keretében. Eső kopácsolt a párkányon, és halkan zene szólt a szoba egyetlen pólcán lévő magnóból.
Rony az asztalnál ült spirál füzete felett, kezében tollal. Ám, a füzetpapír üresen tátongott előtte. Arcát a halovány fény világította be. Arca sápadt volt, de nem csak a fény miatt. Szeme karikás, vékony álla két oldalán pedig arccsontja kiugrott a sok aggodalom okozta evészavarok maitt.
Veronica Moor nem volt a szavak embere, így most is nehéz dolga volt. Reggelig fogalmazást kellett írnia irodalom órára.
Korán volt még, csak a kinti vihar zavarta meg az embereket. Délután hat óra volt, mégis olyan sötét, hogy az illető azt hihette, hogy már jócskán elmúlt a takarodó ideje.
Ujja között rebegtette golyóstollát, így az nekiütődött a füzetnek, folyamatos ritmusos ütemet adva, ami egyezett a magnóból kiszűrődő zene dallamával.
Hírtelen remegett meg teste, ahogy kővédermedve pillantott ajtaja felé. Remegő kezeiből kieesett a toll, a hogy fülére tapasztotta őket.
Körbe pillantott, hova menekülhetne, de a szoba olyan kevés búvóhelyet biztosított, hogy így az egyik sötét sarokba kuporodott. Magzatpózba húzta magát, és erősen szorította füleit, egy kis dalt dúdolva, a hangokat mégsem tudta kizárni.
Megszokott volt, mindennapos, de ő mindig remegve kuporgott egy sarokban ha ez megtürtént.
Anyja könyörgései, sikolyai mélyen behatoltak bőre alá, egészen csontjai közepébe. Apja könyörtelen volt, ha úgy gondolta neki van igaza - ami nagyon sűrűn megesett - nem kimélte őket. Tudta amint végez anyjával , jön hozzá és ő következik.
A hangok lassan csillapodtak. Anyja már nem sírt, ha sírt is, hangtalanul tette. Könnyes szemmel pillantott fel és leengedte kezeit füléről. Most ő következik... tudta.. de nem tehetett ellene semmit.
Apja mégsem jött, be, hogy beteljesítse a "végzetet". Rony így gondolt a szörnyű eseményekre.
Beletörődött, hogy ez a sorsa. Látni szenvedni anyját, és tűrni ahogy az iszákos férfi fajtalankodik vele. Anyja akárhányszor megakarta akadályozni ebben apját, mindig Rony sínylette meg.
Rony szerette anyját, de ilyenkor gyűlölte őt, amiért még nem vitte el őket ettől az állattól.
Azokban a pillanatokban, amikor az iszákos lihegve gyömöszölte melleit, olyankor a mély undor melett utálatot érzett anyja iránt, amiért nem tesz meg mindent, hogy ezt elkerüljék.
Most viszont a férfi nem jött be. Nem kapta el, és nem vitte le a mocskok mélységes bugyraiba.
Veronica megkönnyebbülten sóhajtott fel, és boldog volt, hogy ma éjjel megmenekült....
Vagyis azt hitte...
***
Másnap reggel Rony megtörten állt az osztályteremben. Arcán nem tükröződött semmilyen érzelem. Nem mutatta milyen harc dúl lelkében. Nyoma sem volt már a régi kedves lánynak, aki megnevettette az osztálytársait.
Most merev háttal, beesett szemekkel állt a csoport előtt a táblánál, kezében egy hófehér lappal.
- Rony, kezd kérlek... - utasította kedvesen tanárnője.
Rony a nő felé fordult és az üres papírlapot letette a tanári asztalra, majd vissza állt a tábla elé.
- Nem csináltad meg a fogalmazást? - kérdezte a nő, mély felháborodással.
- De igen. - mondta egyszerűen Rony.
- ÉS hol van?- kérdezte anő ingerülten.
- Itt - mutatott szívére - .. és itt - mutatott homlokára, mire a tanárnő kérdőn pillantott rá.
- Ez nem fogalmazás. Azt papírra kell vetni.
- Tanárnő, minden, amit megfogalmazunk, amit kimondunk, amit közlünk az egy fogalmazás.- mondta hidegen - Ön tanította.
A nő hallgatott, majd végül egy intéssel jelezte, hogy kezdje el.
Ő elkezdte.
"- Requiem, Veronica Moor."
A tanárnő kiváncsian figyelt, ahogy a többiek is.
"- A késő délután sötéten érte. Az ablakon beszűrődö villámok fényei és a kislámpa adott csak fényt a szobának, ahol a lány ült. Másnapi leckéjén gondolkozott, amikor az ismerős hangok megfagyasztották ereiben a vért. Ijedten pillantott a hang forrása felé, ami a vékony falak mögött, a lépcső alján a konyhából szűrődött fel. Tudta, nem menekülhet, ahogy a kétségbeesett nő zokogását, és könyörgéseit hallgatta. A férfi azt hitte, neki mindent szabad, arra nem gondolva, hogy vékonyak a falak. Ha gondolt volna rá, sem érdekelte volna, hogy mit érez a nő, vagy a gyermek ott fent a szoba sötét sarkában kuporogva. Öblös ordítása, selytette, hogy ismét ivott, mint azt oly gyakran megtette. Nem foglalkozott azzal, hogy mi lesz következménye folytonos italozásának. AZ ital nyújtotta kábultság túlvilági volt számára. Más dimenzióba repítette, és mikor az érzés tompult, dühödten tért haza. Mint hurrikán pusztított el maga körül mindent.
Hatalmas kezének erős csapásaitól viszhangzott az egész ház. Hangos csattanások jelezték, hogy ütése elérte a célt, a síró nő arcán, testén, ahol érte. Rugásainak hangja csak tompán ért fel az emeleti kis szobába, ahol a lány fülét fogva zokogva, egy kis dalt dúdolva kergette el az elméjében megjeleő képeket.
A verések hangja halkabb lett, és már a nőt sem hallotta zokogni, sikítani, könyörögni, de a lány tudta, hogy anyja még mindig zokog, és hangtalanul ejti könnyeit, a padlón fekve felrepedt szájjal, testén számtalan zúzódással.
A lány azt hitte végre, most először megmenekül rémálmaiban is kísértő férfitől. Megnyugodott és visszaült feladatához. Nem mert lemenni, megnézni mi történt. A feladatára próbált koncentrálni. Hallgatta a zenét, ami magnójából áradt. Órák telhettek el, és ő csak ült a füzet fölött, mikor újjabb hangra, egy ismerős, velejéig megborzongató hangra lett figyelmes.
A lépcsőre lépő talpak és annak nyikorgásának hangjára. Ijedten nézett körbe, hova bújhatna, de nem votl ideje, s lehetősége sem elrejtőzni.
Az ajtó kivágódott és ott állt ő, vérben forgó szemekkel, fujtatva, mint a feldühített kiéhezett gyilkos bika. Szemeivel végigpáztázta a szobát, és tekintete megakadt a székbefagyó lányon. Tajtékszínű hálóruhát viselt. A férfi imádta ezt a ruhaneműt. Könnyű volt lerángatni a lányról.
Vadúl rontott felé, menekülési lehetőséget sem hagyva a lánynak. Megragadta könyökét és felrángatta a székből, majd teljes erejéből az ágyra dobta.
- Ha te nem vagy képes kielégíteni, megteszi más!!.- ordított az ajtó felé fordulva a konyhában fekő nőnek.
A lány egész testében remegett. Tévedett... átkozta magát, hogy lehetett ilyen bolond, hogy azt hitte megmenkül. Sosoem menekült meg.
Érezte testén végigsimító hatalmas kezet, és a sör áporodott szagát, ami a férfi szájából áradt..."
- veronica!!!! Azonnal hagyd ezt abba!!!! - kiálltott rá dühösen a tanárnő - most azonnal velem jössz az igazgató irodájába!
Rony, felé emelte üveges tekintetét, és elindult a nővel, végig a hosszú folyosón, ami most csendes volt, mert minden diák órán volt.
A nő bevezette a lányt az irodába, leültette egy székbe s megvárták az igazgatónőt.
AZ igazgatőnő terebélyes hölgy volt. Vastag tokával és kedves szempárral. Most érdeklődve nézte Rony-t és az őt beveztő tanárnőt.
- Mi történt kollegina?- érdeklődött öreges hangján.
- Veronica nem készítette el a házifeladatát, ami egy fogalmazás volt. Ehelyett egy morbid... - kereste a szavakat - ... mesét talált ki, és azt kezdte regélni.- mondta a felháborodott nő.
- Értem. Rony ez igaz?
A lány felnézett és hideg szemei megrémítették a két nőt.
- Nem mese...
- Ne hazudj!! - szólt rá a tanárnő. - Most azonnal leírod erre lapra amit elmondtál, hogy az igazgatónő is lássa! - utasította, mire Rony írni kezdett.
***
Susan Medisson otthon ült a székében, és tarkóját maszírozta. Egy halomnyi papír hevert előtte. Fáradt volt, kimerült, de még volt munkája hátra. Igazgató nő volt, így nem menekülhetett el a feladatai elől. Megmaszírozta tokás nyakát, majd a paírokat kezdte rendezni, amikor kezébe akadt egy gyöngybetűkkel írt lap.
Requiem
- írta -
Veronica Moor
Szemöldöke felkúszott ahogy olvasni kezdte a fogalmazást. Egy-két szót, kifejezést többször kelett elolvasnia, mert nem hitte el, hogy az van papírra vetve, amit olvas.
" ... sör áporodott szagát, ami a férfi szájából áradt. A lány lehunyta szemeit és hagyta, hogy bénító könnyei végigfollyanak arcán.
A férfi kezei kutatón fedezték fel a testét. Erőszakosan vette le róla a tajtékszín halóinget, és mohón mardosta a még kifejletlen melleket.
- Carl!!!! Könyörgöm!! Ne bántsd őt.... - a nő hangja kétségbeesett volt és egyre hangosabb, ahogy a lépcsőn vergődte fel magát. Arca véres volt. Szája és szeme sarka feldagadt és alvadt vér borította azt, és ruháját is.
- Takarodj inenn!!! - ordított a férfi.
- Könyörgöm!! Bármit megteszek..csak ne bántsd őt többé!!! - a nő esdekelve könyörgött.
- Azt mondtam takarodj!!! - mondta férfi és felállt, hogy megüthesse a nőt. A nő a falnak csapódott az erős ütéstől és felszisszent.
- Most kicsim!!! Fuss!!.- kiálltott a nő, mire a lány felpattant és az ajtó felé kezdett rohanni. A férfi mérges ordítása vizhangzott a házban.
A lány botladozva sietett le a lépcsőn. Az ajlján megtorpant, amikor a férfi ütészáporainak hangjára lett figyelmes.
- Megöllek te kúrva!!!! - ordította.
A lány rémülten pillantott felfelé. Anyjának sikolyait kettévágta egy ütés, egy csörrenés, ahogy valami darabokra törik.
A csönd és feszültség tapintható volt. Léptek zaja törte meg a csendet, és a férfi jelent meg a lépcső tetjén. Véres ruhája cafatokban lógott, kezében pedig az olvasó lámpa megmaradt darabjai csüngtek.
A lány kétségbeesetten rohant a konyhába, de a férfi nagy lépteivel utolérte, mielőtt elérhette volna a hátsókijáratot. Rádobta konyhasztalra és rávetette magát.
- Megdöglesz, ahogy az anyád!!.- üvöltött.
A lány ordított a fájdalomtól, ahogy a férfi öve belevágódott husába. Könnyei újra peregni kezdtek. Az anyja halott, és már nem mentheti meg őt sem senki..Tudta...
Félrefordította fejét, hogy ne is lássa amint a férfi melleit szájába veszi és sliccével bíbelődik. Összeszorított szemekkel tűrte, hogy beléhatoljon, és újra magáévá tegye.
Könnyei már nem hulltak. Teljesen összeroppant. Szemeit résnyire nyitotta ki, és meglátta a reményének utolsó pillérét, amibe kapaszkodhat. Kinyúlt a lihegő, nyögdöső férfi alól és megragadt a kést.
Erősen markolta meg, és minden szenvedését, szomorúságát, és mérgét beleadva szúrta a bőr alá a kést. A fényes, éles szerszám olyan könnyen hasított a húsba, mintha vajba mártotta volna.
A férfi felordított, a lány pedig újra és újra belemártotta a férfibe kését...
Végre vége volt, és soha többé nem bánthatja többé senki... "
Susan ijedten dobta el a papírlapot, amint az utolsó sor végére ért.
- Ennek a lánynak segítségre van szüksége..Ez a kislány beteg!! - állapította meg ijedten, és tárcsázni kezdte a gyámhivatalt.
Órájára pillantott, mert nem vették fel a telefont. Este fél tíz volt.
- Hát persze...már senki sincs ott ilyenkor..- döbbent rá, majd ruhája után kapott, úgy döntött maga látogatja meg a családot, és közli velük, hogy a gyermek beszámíthatatlan, ha ilyenekt képes írni.
***
Veronica címe a diákoknak szánt mappában volt, az adatlapján.
A ház ablakai már sötétek voltak. Huzakodott is, hogy felkeltse-e a szülőket, de ha már eljött ideág, már nem fordulhat vissza. Kezében a lány "fogalmazását" szorongatta, majd bekopogott.
A ház ajtaja első kopogására kinyilt, mert nem is votl bezárva.
A nőt balsejtelem fogta el, s mikor megérezte a rothadó szagot kiáradnia lakásból tárcsázta is a rendőröket.
Félve lépett be a sötét házba. Sehol sem talált senkit. Előtte volt a lépcső, annak két oldalán pedig két szoba nyílt. Az egyik a nappaliba vezettett, a másika konyhába engedett bepillantást. A nő halkan lépdelve nézett be a nappaliba, de ott sem talált senkit. A konyha felé fordult és betekintett.
Ott sem talált senkit.
Visszafordult és a lépcső előtt állt meg egy pillanatra. Nagy levegőt vett és elindult felfelé. Terebéjes nő volt ezért nehezére esett lépcsőzni. Mindig is gyűlölte a lépcsőket. Ezért is költözött egyszintes házba.
Lassan ért fel az emeletre. Lépéseinél megcsikordult a lépcső elörgedett fáinak foka. Négy ajtót látott maga előtt. A fűrdőszobába nyitott először. Üres volt, senkit sem látott. Tovább haladt a szőnyeggel borított folyosón és kezét kilincsre téve akart benyitni az egyik szobába, de akkor beszédhangot hallott meg a másik szoba felől, ahol pislákoló fény szűrődött ki az ajtó alól.
Nagy levegőt véve indult el arra felé, és megkönnyebbült, mikor a kislány hangjára lett figyelmes.
- Kérsz még egy kis teát anya?- kérdezte csacsogó hangján a lány.
A nő mosolyogva kopogott be, majd belépett.
- Elnézést kér...... - hangja elakadt amikor pillantása a lányra esett.
Szakadt tajtékszínű hálóingben volt. A földön ült, előtte két csészével és egy kancsóval. Vele szemben ült az anyja.
Az igazgatónő felsikoltott.
A nő ruhája csupa vér volt. Teste tehetetlenül dőlt a falnak, feje félrebicsaklott.
Susan elfordult és öklendezni kezdett. A nő arcának fele szinte hiányzott. Koponyája be votl törve és agyának maradványai kiálltak a véres csontból...
***
- .... a tegnap esti órákban találtak rá a családra. A férfi teteme a kertben volt. A nőt az emelti szobában találták meg, testét megcsonkítva. A 14 éves Veronica Moor-t a rendőrség hallgatta ki, ahogy iskolájának igazgató nőjét Susan Medissont is.
- Szerinted mi lezs a kislány sorsa? - kérdezte a híradós férfi az előbb beszélő kolleganőjétől.
- A rendőrség elmondta, hogy a kislány vallomása egy iskolai fogalmazás volt, amiben mindent részletesen leírt.
- Borzalmas, miket meg nem tesznek az emberek..Szegény kislány. Valószínűleg elmegyógyintézetbe viszik.
- Igen, sajnos a kislány teljesen elvesztette eszét... Én csak drukkolni tudok, hogy jobban legyen.
- Igen Roxanne, én is ezt teszem.
- Köszönjük, hogy ma is velünk tartottak. További szép estét kívánunk!
Susan kikapcsolta televízióját és férjére nézett, aki épp ekkor tette vállára a kezét.
- Jól vagy kedvesem? - kérdezte az öreg férfi.
- Megleszek..csak azt a szegény kislányt sajnálom.
- Remélem a rendőrség elnéző lesz!
- Az események tükrében énis úgy vélem. Önvédelemből ölt, de sajnos az elmeállapota miatt be fogják zárni.
- Szegény gyermek..
- Szegény kicsi Veronica...- sóhajtott a nő, és elindult a hálószoba felé, hogy nyugovóra térhessen.
Veronica Moor is ezt tette. Kórtermében állt az ablak előtt, majd lassan lépdelt ágya felé. Befeküdt ágyába, és mosollyal arcán aludt el, mert már nem kellett attól félnie, hogy mikor hallja meg a lépcső nyikorgását...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
